II.-5.rész

Két nap telt el a mütét óta.Azóta sem ébredt fel.Kómában fekszik a kórtermében és én tehetetlenűl nézem.Nem tudok mást tenni..sajnos de belűl felemészt a fájdalom és kezdem elveszíteni a reményt.Hiába a sok bíztató szó,hogy meggyógyul.Mindenki ezt mondja.Ők nem tudják.Ők csak azt hiszik,hogy ezzel véget vetnek a szenvedésemnek, de nem ilyen könnyű.Egyedűl a fiúk értenek meg.Nem mondtak semmit Katie-ről,mindig csak kérdeznek amikor hazajövök a korházból,hogy mi van vele.Sajnos mostanában elég agresszívn válaszolok.Amikor utoljára megkérdezte Liam ráordítottam,hogy "semmi, mi lenne.Ha ennyire kiváncsi vagy menj és nézd meg.Nem fogsz látni semmi újjat,ugyanúgy fekszik,mint ahogy utoljára otthagytad."...
Ma is felmentem hozzá.Egész nap az ágya mellett ültem és fogtam a kezét.Ma viszont volt egy kis dolog ami reményt adott.Ahogy Katie kezét fogtam hirtelen arra eszméltem,hogy erötlenűl,de megszorította.
-Hé Katie.Hallassz?Ha hallasz kérlek probáld meg megszorítani a kezem.Vagy csak csinálni valamit a kezeddel.-semmi.Nem csinált semmit a kezével.-kérlek szorisd meg a kezem.Katie nem adhatod fel.Gyerünk csak egy kis mozdulatot.Tudom,hogy az elöbb nem képzelöttem.-könnycseppek folytak le az arcomon egyre gyorsabban.-Nem adhatod fel Cica-ezt szinte suttogva mondtam mire egyik ujját megmozdította.
-Tudtaam.Tudtam,hogy hallasz és tudom,hogy megfogsz gyogyulni.Meg kell gyogyulnod!
  Gyorsan mentem az orvoshoz, hogy elmondjam mi történt.Eddig semmit sem tudott mondani,csak annyit,hogy várnunk kell.Nem tudom,hogy mennyire lehetséges,hogy egy komában lévő ember halja amit mondunk neki de miután beszéltem az orvossal azt mondta,hogy ez lehetséges és,hogy ez jó hír mert közelebb vagyunk ahoz,hogy felébredjen.Ennek igazán örültem ezért végre boldogabban mehettem haza.A fiuknak elmondtam,hogy mi volt és ,hogy haladunk.ennek ők is örültek.
Beültem a notebook-om elé és megnéztem neten, hogy mennyire lehetséges az,ami velünk ma megtörtént.Mármint,hogy a kómában levő személj,halja amit mondok és értelmezze is.Előadott pár olyan dolgot,hogy ha valaki kómában van és ez rövid ideje tart, akkor lehetséges,hogy ezzekkel a dolgokkal (mint példáúl a kézszorítás) segítséget kér,hogy felkeljen a kómából és ez csak jót jelenthet.Reméltem,hogy ez mind igaz.Lecsuktam a notebook tetejét és lefeküdtem.
Rengeteg gondolat kavargott a fejembe.Az,hogy ezt Katie nem érdemelné meg.Hogy ez az egész miattam és James miatt van.Hogy legszivesebben visszaforgatnám az időt és még azt a rohadt szemetet sem vittem volna ki és akkor nem látom meg James-t és nem huzom fel magam ..és Katie nem feküdne kómában.Arra is gondoltam,hogy mi lesz majd ha felkel illetve mi lesz, ha nem...Csak gondolkodtam és gondolkodtam szokásomhoz híven,mint szinte minden este majd végűl gondolatmenetem végetért és elaluttam.
Reggel telefoncsörgésre keltem.Ismeretlen szám volt.Felvettem.
-Háló, Jóreggelt.A barátnője doktornője vagyok.Jó híreim vannak.Katie felébredt.Kérem jöjjön be a korházba.-a szavakat halva egyből felpattantam az ágyról.
-Uh tényleg.Jajj dejó, köszönöm,hogy értesített.Sietek be.
Gyorsan kocsiba ültem és indultam is.Gyorsan hajtottam, így pillanatok alatt beértem.Egyből elkezdtem futni a korterem felé.A doktornő megállított egy szóra az ajtó elött.
-Kérem kicsit lassaban és nem ijesze meg, még cask most kelt fel és ne hangoskodjon.-bolintottam majd benyitottam és ahogy megláttam őt boldogság kerített hatalmába.
-Szia.-mosolyogtam rá.-jajj annyira örülök neked, hogy vagy?-kérdeztem ő meg kicsit értetlenűl nézett.
-Hát egy kicsit fáj a fejem.De mi történt velem és miért vagyok korházban?-nézett rám majd az orvosra.
-Egy suljos autóbaleseted volt és meg kellett műtenünk.-szólt közbe a doki.
-Annyira hiányzotál-akartam megölelni de ellökött.Érthetetlenűl néztem rá.
-Őhm.Elnézést de azt hiszem kortermet téveztett.-nézett rám furcsán.
-De hát én vagyok az.Harry.-ránéztem az orvosra aki fürkészve nézte Katie-t.
-Nem ismeri ezt a fiatalembert?-kérdezte tőle.
-Sosem láttam.
-De hát én vagyok az.Katie nem emlékszel rám?-néztem mélyen a szemébe.Félve nézett rám.
-Most kérem menjen ki kis ideig a teremből.-szólt az orvos én meg szomorúan kikullogtam.
Nem hiszem el, hogy nem emlékszik rám.Nem lehet igaz.
Hirtelen James jelent meg a korteremnél.
-Te meg mit keresel itt-néztem rá szúrós tekintettel.
-Hívtak,hogy felébredt.Be lehet menni hozzá.
-Nem.A doki van bent.
-Tudsz valamit róla?-kérdezte.
-igen
-Éés..elmondanád?
-Nem!
-Jól van, értem én.Úgyis megtudom majd.-mondtam ,majd hirtelen jött.
-Mi van vele?-kérdeztem egyből
-Történt valami két hónappal ezelött?-kérdezte.
-Ezt hogy érti?-kérdeztem
-Akkor mentem el.-szólt bele James.
-És akkor tudta meg Katie, hogy örögbe fogatták.
-Akkor ez a hunyó.-mondta a doktor én meg értetlenűl néztem rá.-Katie nem emlékszik erre a két hónapra ami azután lett, hogy megtudta,hogy örökbe lett fogadva és, hogy őn elment.Ő ezt nagy traumaként élte meg és az agya kitörölte azt az emléket.Ő úgy emlékszik, hogy most márciusban vagyunk, az pedig két hónapja volt.Valószínüleg ezért nem emlékszik önre...