Gyönyörű,de nagyon nehéz így látni őt.A szeme csukva volt,majd ahogy becsuktam az ajtót a kis nyikorgásra kinyitotta és rámnézett.
-Hogy vagy-szólaltam meg halkan
-Fáj a fejem,de tudod..nem ez a legnagyobb fájdalmam.-hangja fáradt volt és nehezen beszélt-...A-aaz-könnybe lábadt a szeme amire énis óriási fájdalmat éreztem,nyelt egyet és megint nekiállt-az,hogy meg..meg kell haljak..az-kezét a szájáoz tette és a könnyei patakzani kezdtek,én meg gyorsan odahajoltam és szorosan megöleltem.A sírástól szippogot és hevesen vette a levegőt aminek következtében nekem is rengeteg könny gyült a szemembe.Levettem a kezemet a derekáról, a nyakára tettem és a tekintetét az enyémre irányítottam.
-Mindig szeretni foglak-mondtam a szemébe nézve aminek következtében hangosan kezdett sírni és leszorította a szemét,majd a száját a számra tapasztotta és lehet,hogy most utoljára,de átdugtam a nyelvem a szájába.Ez a csók annyira más volt.A tökéletes csók...az utolsó csók.Elváltak ajkaink és egymásra néztünk.
-Tudod,hogy úgy nézünk ki mint egy szappanopera főszereplői?-szipogtam egyet.Katie-nek halvány mosoly került az arcára.Nem,nem volt kedvem viccelödni, de reméltem,hogy még utoljára láthatom mosolyogni.
-Az emlékek örökre megmaradnak bennem és sohasem foglak elfelejteni-úgy éreztem,hogy ez tudatnom kell vele.Könnyes szemmel hallgatta.Eddig magamat sajnáltam, hogy elkell őt veszitsem,de bele sem gondoltam, hogy milyen érzés lehet neki.Olyan fiatal még és elötte van az egész élet...benyitottak az ajtón, egy növérke volt.
-Elnézést, a doktornő beszélni szeretne önnel.Addig ez a fiatalember bejöhet?-és megjelent mellette James.Én Katie-re néztem.Ő bolintott felém.
-igen-mondtam a növérnek.Tudom,hogy James nagyon sokat jelentett Katie-nek úgyhogy ez esetben nem bántam.
-Ön még visszajöhet-mosolyogott a növérke.Hát igen.Mielött lekapcsolnák a gépezetet ami életben tartsa Katie-t.A növér mutatta az utat,majd bementünk egy ajtón ahol a doktornőt pillantottam meg.A székre mutatott jelezve,hogy üljek le.
-Nos, ön az itt lévő "hozzátartozók" közűl a legközelibb,ugy-e?
-Igen.-bolintottam
-Én gondolkoztam az ügyön.Nagyon suljos a fejsérülése.De felhívtam az egyik kollégámat, aki a katonaságnál orvos és a katonák sérüléseit látja el..blah blah blah,nem ez a lényeg.Neki már volt ilyenben része és van egy mütét, ami nagyon kockázatos és 40% az esélj,hogy tuléli.Azért hívtam be,hogy kérdezzem meg,hogy beleegyezike,hogy ezt elvégezzük?
-Hát,ha nem teszik,Katie meghal.Igaz, hogyha nem sikerűl a mütét, akkor is.De legalább van remény.
-A kollégám videóhivás közben segít nekünk és magyarázza,hogy hogy és mit kell tennünk, bár volt részem hasonló mütétben.Kérem írja alá ezt a papirt itt-tolt oda egy lapot és mutatott az aláírás helyére.
A boldogság érzete kerített magába és alig vártam,hogy elmondhassam Katie-nek.
-Mivel nagyon érzékeny felületeten fogunk dolgozni, nem biztosithatjuk arról hogy nem lesznek kisebeb következmények.
-Értem.Kérem.Mentsék meg az életét.
-Mindent megteszünk-mosolygott.
Elindultam Katie korterme felé,hogy gyorsan elmondjam a jóhírt és még vittem egy papirt amit alákell írnia.James pont akkor jött ki a teremből.Kikerültem, most nem volt kedvem még egy kis szúros tekintettel se nézni rá.Bementem és Katie szomorú arcát láttam magam.Odasiettem és megfogtam a kezét.
-Mit mondott az orvos?-pillantott meg
-Van remény-mosolyogtam és felcsillant a szeme
-Tényleg?-bolintottam mire elkezdett sírni.
-Hé.Komolyan mondom,van egy mütét.
-E-ezek öröm könnyek.-mosolygott majd magáhozhuzott és megcsókolt.Nem akartam szétnyomni azza,hogy ráfekszek, de már nem bírtam tartani magam ezért elhúzodtam.
-Ezt alá kell írnod-nyomtam a kezébe a lapot és egy tollat.
-40% az esélje,hogy tuléled,azért az is valami-néztem rá.
-Áá-kapott Katie a fejéhez és összeszorítottaa fogait.Elkezdett sipolni szakadozva a Katie-re csatlakoztató gépezet és hirtelen 2 növér viharzott a korterembe.
-kérem menjen ki.-szólt rám a növér és kilökdösött az ajtón.Percegik álltam az üres folyósón.Nem tudom,hogy hol vannak a többiek.Csak vártam és vártam.Végűl ki jött az egyik növér.Én egyből odamentem hozzá.
-Mi történt?-néztem rá aggodva
-Minél hamarabb a mütőbe kell vigyük,mert már nem bírja sokáig.Aláírták a papírt?
-Igen itt van.-nyomtam a kezébe.
-Rendben.Elolvasták a részleteket?A pénzt, amennyit kell adni?-nézett gyanakodva
-A pénz most nem számít!..még bemehetek hozzá?-kérdeztem mire bolintott és én bementem az ajtón.Odamentem Katie.hez és megpusziltam a homlokát.
-És mi lesz,hogyha nem sikerül?-kérdezte maga elé meredve.
-Nem mondj ilyeneket.Sikerülni fog!-bíztattam.Bár nem tudom,hogy szavaim mennyre tüntek öszintének.Én is gondoltam már erre.Sőt, ez a gondolat egész végg a fejemben volt.
Bejött a doktornő.
-Gyorsan bucsúzzanak le,mert hamarosan beviszük.
-Rendben-kiment.Megfogtam Katie kezét és leültem a mellette lévő székre.
-Hogyha nem is sikerül tudd,hogy én sohasem foglak..-keztem el de a számhoz tette a kezét.Erötlenűl magához húzott és megcsokolt.
-Tudom-suttogta,majd nyakam köré fogta a kezét és minden erejét összeszedve szoritott magához.Egy könycsepp hullott ki a szememből és a csupasz kezén landolt.
-Annyira szeretlek.-löktem fel magam
-Énis-szólt erötlen hangján,végűl bejött egy nővér tolokocsival ,segítettem neki átűlni majd elkisértem a műtő elé,ahol legugolta és sok puszt attam a szájára.
-Légy erős Cica!-mosolyogtam biztatóan és megsimogattam az arcát.Aztán csak néztem.Próbálta az arca minden egyes porcikáját a fejembe vésni...Még egy gyors puszi a homlokára,majd elvitték.
..Csak álltam,mint egy rakás szerencsétlenség és néztem az ajtót, ahól bevitték őt.Most éreztem legjobban,hogy mennyire fontos is ő nekem..
2013. július 9., kedd
2013. július 5., péntek
II.-3.rész-Nem láthatom meghalni..
Ehez a részhez csak annyit fűzök,hogy kicsit rövid lett.. sajnálom..
Az állapota válságos.....
Ez a mondtad keringet a fejemben.Nem szabad meghalnia..Még nem.
Miért kellett James visszajöjjön?Miért forgatott fel mindent?Miért érzek belül mérhetetlen fájdalmat és büntudatod?
-Megérkeztünk-szólt a mentős és kiszáltunk az autóból, majd egy nő közeledett felénk.Megnézte a sebet, majd szolt a szemben álló nőnek.
-Vigyék a vizsgálóba
-Kérem mentsék meg-fordultam a nő felé és rámnézett.
-Mindent megteszünk-bolintott majd elvitték.Én követtem őket, majd a vizsgáló elött vártam.Közben megérkezett Louis, Liam és az akit most pont nem akartam látni,James..
-Harry!-jött oda Louis-mit mondtak?
-Most vizsgálják-mondtam lehajtott fejjel és halkan.
-De mi történt?Mondjátok már el részletesebben-ült le Liam az egyik székre.
-Az egész az én hibám-mondtam majd James-re néztem-na meg az övé!Miért kellett ide gyere?Mi értelme volt annak,hogy kiprovokáld belőlem,hogy megüsselek?
-Nem kellet kiprovokáljam,megütöttél volna anéklül is.
-Nem-nem.Ha nem mondtad volna azt,talán egy pofonnal elintéztem volna és Katie letudott volna állítani és nem ment volna el és akkor nem történik ez és...-kitört belőlem a zokogás és már nem tudtam tovább beszélni csak lehajtottam a fejem.Louis a vállamra tette a kezét és megveregette.
-Mindent rendben lesz-ebben a pillanatban kijött az orvos és felénk fordúlt,mi felálltunk
-Önök hozzátartozók?-nézett végig rajtunk.
-Katie a párom-mondtam és nyeltem egyet, mert tudtam,hogy ez nem elég,hogy el mondja, hogy mi van vele.
-Sajnálom,de csak hozzátartozóknak adhatok információkat.
-De doktornő, ő igazából nem tudja,hogy kik a szülei és a rokonai, mert eddig olyan emberekről hitte azt, akik nem is voltak a szülei.Jelen pillanatban mi vagyunk a hozzátartozói.Úgy szeressük,mintha testvérek lennénk-probálkozott Louis.A doktornő szemében némi enyhülés volt és pár perc csend következett.Gondolkozott majd megszólalt.
-Rendben.Ez esetben elmondom önöknek..Érzékeny helyen van a seb,amit az ütés okozott.Sajnos nagyon nehéz lenne műteni és nem kockáztathatjuk meg.Sajnálom.-lesokkoltam.Nem tudják megmüteni? ez most azt jelenti..?
-Ez most azt jelenti,hogy megfog halni?-vékonyodott el a hangom és könnyek gyültek a szemembe ahogy kimondtam ezeket a szavakat.A nő nem mondott semmit, csak nézett,ebből már kivettem a választ.A folyosón elindultam előre és csak mentem.Én sem tudtam hová, de valahogy ki akartam jutni.A könnyeimet nem engedtem előtörni.Végűl megtaláltam az ajtót ahonnan kijuthatok a korház hátsó részéhez.Kinyitottam és mentem az ösvényen egyre messzebb a korháztól.Olyan volt a hely, mint egy park.Megálltam és ökölbe szoritottam a kezem.Ideges voltam és a fájdalom marta a testem.Ordítani kezdtem.Néha szavakat, rövidebb mondatokat és legtöbszőr az "Á" hangot.Teljes erömből belerúgtam a mellettem lévő padba.
-Ezt neked te szar.-kiálltottam.A düh és a fájdalom uralkodott rajtam...amikor már kicsit lenyugottam leültem a padra és patakzani kezdtek a könnyeim.Sosem voltam ilyen sírós, sőt azt sem tudom mikor sírtam utoljára..de egy lányért még biztos,hogy sosem.Felnéztem az égre ahol már a csillagok világítottak.Nem tudom mennyi ideig lehettem ott és,hogy mennyi ideig ültem,de nem érdekelt.Csak érezni akartam az érintését,a kezét, a csókját..amit már nem érezhetek.Elsem tudom képzelni,hogy milyen lesz, amikor már nem látom.2 hónap, vagy még annyise és minden felfordult.Ez a lány az életemet változtatta meg..jobbá tette.Semmi sem tart örökké.Már tudom,hogy ez tényleg igaz.Szépen lassan minden elmúlik..és te csak álsz és nem tehetsz ellene semmit, akarsz, de nem megy.Muszáj hagynod,hogy a dolgok magától menjenek...Valaki megfogta a vállam ezzel kiszakíta gondolatmenetemet.Ijedten odakaptam a tekintetem és Louis-al találtam szembe magam.
-Elbúcsúzhatsz tőle.Még pár percig ébren van,addig beszélhetsz vele.-mondta szomorúan.
-Nem tudom nézni, ahogy meghal-gyültek megint a könnyim és Louis megölelt.
-Na gyere.-húzott fel-most légy erös!-bementünk az épületbe egyenesen Katie kórterme elé és benyitottam.Sápadt arca és piros szemei néztek rám.Mindenféle cső lógótt belőlle, ezek tartották életben.Szája kiszáradt és színtelen volt..De még így is gyönyörű..
Az állapota válságos.....
Ez a mondtad keringet a fejemben.Nem szabad meghalnia..Még nem.
Miért kellett James visszajöjjön?Miért forgatott fel mindent?Miért érzek belül mérhetetlen fájdalmat és büntudatod?
-Megérkeztünk-szólt a mentős és kiszáltunk az autóból, majd egy nő közeledett felénk.Megnézte a sebet, majd szolt a szemben álló nőnek.
-Vigyék a vizsgálóba
-Kérem mentsék meg-fordultam a nő felé és rámnézett.
-Mindent megteszünk-bolintott majd elvitték.Én követtem őket, majd a vizsgáló elött vártam.Közben megérkezett Louis, Liam és az akit most pont nem akartam látni,James..
-Harry!-jött oda Louis-mit mondtak?
-Most vizsgálják-mondtam lehajtott fejjel és halkan.
-De mi történt?Mondjátok már el részletesebben-ült le Liam az egyik székre.
-Az egész az én hibám-mondtam majd James-re néztem-na meg az övé!Miért kellett ide gyere?Mi értelme volt annak,hogy kiprovokáld belőlem,hogy megüsselek?
-Nem kellet kiprovokáljam,megütöttél volna anéklül is.
-Nem-nem.Ha nem mondtad volna azt,talán egy pofonnal elintéztem volna és Katie letudott volna állítani és nem ment volna el és akkor nem történik ez és...-kitört belőlem a zokogás és már nem tudtam tovább beszélni csak lehajtottam a fejem.Louis a vállamra tette a kezét és megveregette.
-Mindent rendben lesz-ebben a pillanatban kijött az orvos és felénk fordúlt,mi felálltunk
-Önök hozzátartozók?-nézett végig rajtunk.
-Katie a párom-mondtam és nyeltem egyet, mert tudtam,hogy ez nem elég,hogy el mondja, hogy mi van vele.
-Sajnálom,de csak hozzátartozóknak adhatok információkat.
-De doktornő, ő igazából nem tudja,hogy kik a szülei és a rokonai, mert eddig olyan emberekről hitte azt, akik nem is voltak a szülei.Jelen pillanatban mi vagyunk a hozzátartozói.Úgy szeressük,mintha testvérek lennénk-probálkozott Louis.A doktornő szemében némi enyhülés volt és pár perc csend következett.Gondolkozott majd megszólalt.
-Rendben.Ez esetben elmondom önöknek..Érzékeny helyen van a seb,amit az ütés okozott.Sajnos nagyon nehéz lenne műteni és nem kockáztathatjuk meg.Sajnálom.-lesokkoltam.Nem tudják megmüteni? ez most azt jelenti..?
-Ez most azt jelenti,hogy megfog halni?-vékonyodott el a hangom és könnyek gyültek a szemembe ahogy kimondtam ezeket a szavakat.A nő nem mondott semmit, csak nézett,ebből már kivettem a választ.A folyosón elindultam előre és csak mentem.Én sem tudtam hová, de valahogy ki akartam jutni.A könnyeimet nem engedtem előtörni.Végűl megtaláltam az ajtót ahonnan kijuthatok a korház hátsó részéhez.Kinyitottam és mentem az ösvényen egyre messzebb a korháztól.Olyan volt a hely, mint egy park.Megálltam és ökölbe szoritottam a kezem.Ideges voltam és a fájdalom marta a testem.Ordítani kezdtem.Néha szavakat, rövidebb mondatokat és legtöbszőr az "Á" hangot.Teljes erömből belerúgtam a mellettem lévő padba.
-Ezt neked te szar.-kiálltottam.A düh és a fájdalom uralkodott rajtam...amikor már kicsit lenyugottam leültem a padra és patakzani kezdtek a könnyeim.Sosem voltam ilyen sírós, sőt azt sem tudom mikor sírtam utoljára..de egy lányért még biztos,hogy sosem.Felnéztem az égre ahol már a csillagok világítottak.Nem tudom mennyi ideig lehettem ott és,hogy mennyi ideig ültem,de nem érdekelt.Csak érezni akartam az érintését,a kezét, a csókját..amit már nem érezhetek.Elsem tudom képzelni,hogy milyen lesz, amikor már nem látom.2 hónap, vagy még annyise és minden felfordult.Ez a lány az életemet változtatta meg..jobbá tette.Semmi sem tart örökké.Már tudom,hogy ez tényleg igaz.Szépen lassan minden elmúlik..és te csak álsz és nem tehetsz ellene semmit, akarsz, de nem megy.Muszáj hagynod,hogy a dolgok magától menjenek...Valaki megfogta a vállam ezzel kiszakíta gondolatmenetemet.Ijedten odakaptam a tekintetem és Louis-al találtam szembe magam.
-Elbúcsúzhatsz tőle.Még pár percig ébren van,addig beszélhetsz vele.-mondta szomorúan.
-Nem tudom nézni, ahogy meghal-gyültek megint a könnyim és Louis megölelt.
-Na gyere.-húzott fel-most légy erös!-bementünk az épületbe egyenesen Katie kórterme elé és benyitottam.Sápadt arca és piros szemei néztek rám.Mindenféle cső lógótt belőlle, ezek tartották életben.Szája kiszáradt és színtelen volt..De még így is gyönyörű..
2013. július 2., kedd
II.-2.-Miért pont most?
Ahogy futott felém a szívem egyre hevesebben vert.Előtörtek a régi emlékek és már nem volt amit csináljak..Elfutni nem tudtam volna, hisz mindjárt utolért,de nem is tuttam.Látni akartam.Tudni akartam, hogy jól van.Azt hittem,már sosem látom többé.De miért pont most?Most mikor már kezdtem elfelejteni...
Megérkezett és megállt elöttem.Lihegve és levegőt kapkodva beszélt.
-Annyira hiányoztál.-mosolygott, majd megölelt.Nem tudom, de a könnyeim automatikusan megindultak, most, hogy újra látom.Hirtelen annyi kérdés gyülemlett bennem.Hogy tudott visszajönni?Nem körözik már?Hol volt?Miért jött vissza?..de egysem jött ki a számon.Csak a vállába borulva sírtam.
-Jól van-simogatta meg a hátam.Én pedig kifészkelődtem a karjaiból és felgyülemlett bennem az adrenalin.
-Nincs jól, egyáltalán nincs jól...Itt hagysz, én meg azon vagyok, hogy elfelejtselek, mert azt hittem sosem jössz már vissza.Mit gondolsz, hogy jó dolog játszani mások érzéseivel?-ordítottam a fejéhez.
-Azért jöttem vissza, hogy veled legyek.Megígértem neked, hogy visszajövök.Nem játszok az érzéseiddel, hanem az én szívem húzott vissza.
-James.Ez nem helyes!Én már..én már mással vagyok-nagyon nehéz volt kimondani és nagyon halk volt, mire pislogás nélkűl nézett.-nem várhattam rád James.Azt sem tudtam, mikor jössz vissza.Mielött elmentél volna, azelött mondtam volna el neked, hogy Anyuék örökbe fogattak, te meg itt hagytál és csak Harry volt mellettem és a többiek.Rád nem számithattam.Nem volt ahol laknom, ők befogattak.Rengeteg ideig gondolkoztam azon, hogy visszavárjalak, vagy kezdjek új életet és új kapcsolatot.Végül az utobbit választottam.-tekintete aggodalommal telt meg.Arcán sugárzott a megbánás, nekem meg a könnyeim csak gyültek.Néma csend lett.James csak nézett és én mintha hallottam volna, hogy most mennyi gondolat van a fejében.Mintha lefagyott volna, majd szólásra nyitotta a száját.
-É-én ezt nem tudtam.Ó bár tudtam volna-lehajtotta a fejét.-Bocsáss meg, kérlek neharagudj rám.-nem haragudtam rá.Nem tudtam rá haragudni, csak a jelenléte felkavart bennem minden érzést.A szívem zakatolt és nem tudtam mit mondani.
-Hogy tudtál visszajönni? és egyáltalán hol voltál?-megint jöttek a kérdések, mostmár kimontam öket, mert mést nem tudtam már mondani.
-Már ne köröznek.Már nem én vagyok a gyanusított.Kiderült,hogy nem is én öltem meg, csak a drog hatása alatt voltam és azt hittem.Viszont kiderült, hogy a gyilkos Luke volt.Ő nem volt annyira betépve és vallomást tett.
-Luke?-nyílt tágra a szemem.James legjobb barátja aki mellette volt mindig.
-Igen.Megtutta, hogy engem gyanusítanak, ezért feladta magát.-tátott számra raktam a kezem.Luke mindig egy visszahúzodó fiú volt.Nem hittem volna, hogy megöl egyszer egy embert.-igazából önvédelem volt.A pasi megtámadott minket.De igazából én erre nem emlékszek.Ez már egy hónapja,hogy kiderült, amióta elmentem.Azért nem jöttem vissza, mert elvonóra küldtek Franciaországba.Nem tudtalak hívni és a rendörség megtíltotta, hogy írjak.állitólag benne van a büntetésbe.
-És egy hónap alatt leszoktál?
-Igen.. énis meglepödtem.De ott rengeteg dolog történt velem.Nagyon durva volt.Örvendek, hogy leszóktam mert 5 év múlva az arom, meg mindenem annyira elroncsolodott volna, mint ott az embereknek.Hazakisérlek és közben elmesélem ha gondolod.-akartam, hogy elmesélje ezeket a dolgokat, de nem akartam, hogy találkozzon Harryvel.Nagy csend uralkodott, miközben én gondolkoztam, majd mikor meglett a válaszom szólásra nyitottam a szám
-Rendben, de csak a ház meletti sarokig kisérsz, nem a bejáratig.Nem akarom, hogy Harry meglásson.Lehet, hogy majd elmondom neki, miután hazamentem, de ha meglát téged élőben, annak nem hiszem, hogy jó vége lessz.Túl sok rossz dolgot meséltem rólad..
ELindultunk hazafelé és én hallgattam a történeteit.Igazán eseménydús volt neki ott.Barátokat is szerzett és elenségeket is.Azt mondta, hogy ez neki olyan volt, mint gyermek korában a táborok.Csínytevések és ilyesmik.Egyuáltalán nem érezte úgy magát mint egy elvonón.Bár a vizsgálatokat megszenvedte, de szerencsére nem volt olyan súlyos az esete, ezért letudott szokni rövid idő alatt.Lassacskán majdnem odaértünk a sarokhoz de mielött odaértünk egy alakot láttam a kukánál épp betette a szemetes zsákot.Felénk fordult.Egyből megismertem, de már késő volt elbújni.Harry felismert és közeledni kezdett felénk.Ajajj.James-t már látta képről úgyhogy felismerte és az arca teli volt düh-vel.Odaért hozzánk.
-Ő mit keres itt-szólalt meg közben egész végig James-t bámulta dühösen.Nem szólalt meg egyikünk sem ezért Harry folytatta, mostmár James-nek.-Van fogalmad róla, milyen fájdalmat okoztál neki, hogy mennyit sírt miattad?
-Igen tudom, de meg tudom magyarázni
-Most csak így idejössz, mintha semmi se történt volna, és azt hiszed, hogy kimagyarázhatod magad?-lökte meg a vállát, mire James szemében is gyülni kezdett a düh.
-Ne,légyszives ne csináljatok semmit-mondta, de mintha ott sem lettem volna.
-Van okom arra, hogy elmentem, megígértem, hogy visszajövök, te meg lenyultad, mintha a tiéd lenne, de hidd el nem téged szeret.Te csak egy eszköz voltál, hogy elfeljtsen engem!-mondta James mire kikerekedett a szemem.Ez hazugság volt, de ennyi elég volt hogy Harry-t mégjobban felhúzza és a következőpercben már egymásnak estek.Próbáltam szétszakítani öket sikertelenül.De nem adtam fel.Mégsem figyeltek rám.Már olyan mérges voltam mindkettőjükre, hogy beültem az elöttem álló taxiba és szóltam a sofrönek, hogy vigyen valahova, bárhova.Nem bírtam már nézni ahogy szétverik egymást és nem tehettem semmit.Reméltem, hogyha eljövök legalább észrevesznek.De még felém sem pillantottak.Még néztem öket, hogy hogy ordítoznak és ütik egymást és zokogásban törtem ki,majd a következő pillanatban egy erős lökést éreztem hátulról, majd egy ütést a fejemen és elsötétűlt minden...
Harry szemszöge:
Temérdeknyi méregkeritett magába.Csak üttem és nem éreztem mikor ő ütött.Még, hogy nem szeret Katie?Itt se volt,nem tudhassa.A másik meg, hogy visszajön úgy, mintha semmi sem történt volna.Ő nem látta azt amit én.Nem látta Katie-t összetörni, majd lassan darabjait összeszedve újra kiteljesedni.
Hatalmas zajt hallottam hirtelen, amit más esetben elengedtem volna a fülem mellet, de erre felfigyeltem.Rossz előérzetem volt és késöbb kiderült, hogy nem is hiába.Szóval odanéztem és egy nagy kamiont láttam, meg egy Taxit ami körül sok ember volt.Katie sehol sem volt.Rémülten lépkettem a taxi felé félretoltalva az embereket és megláttam ő-t, ahogy a feje és a nyaka kilóg a betörött ablakból.A fejét vér borította.Gyorsan lehajoltam hozzá, betettem a fejét az autóba, kinyitottam az ajtót és kivettem.Karjaimba vettem és a könycseppektől homályosan látva néztem őt.
-Hívjon már valaki mentőt-ordítottam mire pár ember elővette a telefonját és tárcsázni kezdett.Kivettem Katie haját az arcából és magamhóz öleltem és hangosan zokogni kezdtem.
-Kérlek tarts ki.-légzését már nem éreztem-nem halhatsz meg.Még nem-orditottam egyre hangosabban és öleltem magamhoz.Hihetetlen nagy fájdalom volt bennem.Megláttam elöttem James-t.-Ez mind a te hibád!Minek kellett ide gyere, miért nem hagytad őt békén.-James legugolt és könnyes szemével rámnézett,majd lehajtotta a fejét.Katie-re néztem és mintha késeket szurtak volna belém.Ez az én hibám is.Nem kellett volna nekiessek James-nek.
-Hol van már az a mentő-kérdezde James,bár választ nem kapott.Mikor messziről meghallottam a szirénát felnéztem majd vissza a karjaimban lévő lányra és puszit nyomtam hideg ajkára.
-Nem adhatod fel,Katie-súgtam halkan.Megérkeztek a mentősök és átvették megvizsgálni és a soför mégrosszbban nézetki, hisz az ő felén csapodott a kamion.Katie-t hordágyra tették és megengedték, hogy velük menjek.
-Megtudják menteni.-kérdeztem kisirt szemekkel a mentőstől úton a korház felé.
-Azt az orvosok majd megmondják.Sok vért vesztett és gyengén lélegzik.A gép segitségével próbáljuk potolni az oxigént, de az állapota válságos...
Megérkezett és megállt elöttem.Lihegve és levegőt kapkodva beszélt.
-Annyira hiányoztál.-mosolygott, majd megölelt.Nem tudom, de a könnyeim automatikusan megindultak, most, hogy újra látom.Hirtelen annyi kérdés gyülemlett bennem.Hogy tudott visszajönni?Nem körözik már?Hol volt?Miért jött vissza?..de egysem jött ki a számon.Csak a vállába borulva sírtam.
-Jól van-simogatta meg a hátam.Én pedig kifészkelődtem a karjaiból és felgyülemlett bennem az adrenalin.
-Nincs jól, egyáltalán nincs jól...Itt hagysz, én meg azon vagyok, hogy elfelejtselek, mert azt hittem sosem jössz már vissza.Mit gondolsz, hogy jó dolog játszani mások érzéseivel?-ordítottam a fejéhez.
-Azért jöttem vissza, hogy veled legyek.Megígértem neked, hogy visszajövök.Nem játszok az érzéseiddel, hanem az én szívem húzott vissza.
-James.Ez nem helyes!Én már..én már mással vagyok-nagyon nehéz volt kimondani és nagyon halk volt, mire pislogás nélkűl nézett.-nem várhattam rád James.Azt sem tudtam, mikor jössz vissza.Mielött elmentél volna, azelött mondtam volna el neked, hogy Anyuék örökbe fogattak, te meg itt hagytál és csak Harry volt mellettem és a többiek.Rád nem számithattam.Nem volt ahol laknom, ők befogattak.Rengeteg ideig gondolkoztam azon, hogy visszavárjalak, vagy kezdjek új életet és új kapcsolatot.Végül az utobbit választottam.-tekintete aggodalommal telt meg.Arcán sugárzott a megbánás, nekem meg a könnyeim csak gyültek.Néma csend lett.James csak nézett és én mintha hallottam volna, hogy most mennyi gondolat van a fejében.Mintha lefagyott volna, majd szólásra nyitotta a száját.
-É-én ezt nem tudtam.Ó bár tudtam volna-lehajtotta a fejét.-Bocsáss meg, kérlek neharagudj rám.-nem haragudtam rá.Nem tudtam rá haragudni, csak a jelenléte felkavart bennem minden érzést.A szívem zakatolt és nem tudtam mit mondani.
-Hogy tudtál visszajönni? és egyáltalán hol voltál?-megint jöttek a kérdések, mostmár kimontam öket, mert mést nem tudtam már mondani.
-Már ne köröznek.Már nem én vagyok a gyanusított.Kiderült,hogy nem is én öltem meg, csak a drog hatása alatt voltam és azt hittem.Viszont kiderült, hogy a gyilkos Luke volt.Ő nem volt annyira betépve és vallomást tett.
-Luke?-nyílt tágra a szemem.James legjobb barátja aki mellette volt mindig.
-Igen.Megtutta, hogy engem gyanusítanak, ezért feladta magát.-tátott számra raktam a kezem.Luke mindig egy visszahúzodó fiú volt.Nem hittem volna, hogy megöl egyszer egy embert.-igazából önvédelem volt.A pasi megtámadott minket.De igazából én erre nem emlékszek.Ez már egy hónapja,hogy kiderült, amióta elmentem.Azért nem jöttem vissza, mert elvonóra küldtek Franciaországba.Nem tudtalak hívni és a rendörség megtíltotta, hogy írjak.állitólag benne van a büntetésbe.
-És egy hónap alatt leszoktál?
-Igen.. énis meglepödtem.De ott rengeteg dolog történt velem.Nagyon durva volt.Örvendek, hogy leszóktam mert 5 év múlva az arom, meg mindenem annyira elroncsolodott volna, mint ott az embereknek.Hazakisérlek és közben elmesélem ha gondolod.-akartam, hogy elmesélje ezeket a dolgokat, de nem akartam, hogy találkozzon Harryvel.Nagy csend uralkodott, miközben én gondolkoztam, majd mikor meglett a válaszom szólásra nyitottam a szám
-Rendben, de csak a ház meletti sarokig kisérsz, nem a bejáratig.Nem akarom, hogy Harry meglásson.Lehet, hogy majd elmondom neki, miután hazamentem, de ha meglát téged élőben, annak nem hiszem, hogy jó vége lessz.Túl sok rossz dolgot meséltem rólad..
ELindultunk hazafelé és én hallgattam a történeteit.Igazán eseménydús volt neki ott.Barátokat is szerzett és elenségeket is.Azt mondta, hogy ez neki olyan volt, mint gyermek korában a táborok.Csínytevések és ilyesmik.Egyuáltalán nem érezte úgy magát mint egy elvonón.Bár a vizsgálatokat megszenvedte, de szerencsére nem volt olyan súlyos az esete, ezért letudott szokni rövid idő alatt.Lassacskán majdnem odaértünk a sarokhoz de mielött odaértünk egy alakot láttam a kukánál épp betette a szemetes zsákot.Felénk fordult.Egyből megismertem, de már késő volt elbújni.Harry felismert és közeledni kezdett felénk.Ajajj.James-t már látta képről úgyhogy felismerte és az arca teli volt düh-vel.Odaért hozzánk.
-Ő mit keres itt-szólalt meg közben egész végig James-t bámulta dühösen.Nem szólalt meg egyikünk sem ezért Harry folytatta, mostmár James-nek.-Van fogalmad róla, milyen fájdalmat okoztál neki, hogy mennyit sírt miattad?
-Igen tudom, de meg tudom magyarázni
-Most csak így idejössz, mintha semmi se történt volna, és azt hiszed, hogy kimagyarázhatod magad?-lökte meg a vállát, mire James szemében is gyülni kezdett a düh.
-Ne,légyszives ne csináljatok semmit-mondta, de mintha ott sem lettem volna.
-Van okom arra, hogy elmentem, megígértem, hogy visszajövök, te meg lenyultad, mintha a tiéd lenne, de hidd el nem téged szeret.Te csak egy eszköz voltál, hogy elfeljtsen engem!-mondta James mire kikerekedett a szemem.Ez hazugság volt, de ennyi elég volt hogy Harry-t mégjobban felhúzza és a következőpercben már egymásnak estek.Próbáltam szétszakítani öket sikertelenül.De nem adtam fel.Mégsem figyeltek rám.Már olyan mérges voltam mindkettőjükre, hogy beültem az elöttem álló taxiba és szóltam a sofrönek, hogy vigyen valahova, bárhova.Nem bírtam már nézni ahogy szétverik egymást és nem tehettem semmit.Reméltem, hogyha eljövök legalább észrevesznek.De még felém sem pillantottak.Még néztem öket, hogy hogy ordítoznak és ütik egymást és zokogásban törtem ki,majd a következő pillanatban egy erős lökést éreztem hátulról, majd egy ütést a fejemen és elsötétűlt minden...
Harry szemszöge:
Temérdeknyi méregkeritett magába.Csak üttem és nem éreztem mikor ő ütött.Még, hogy nem szeret Katie?Itt se volt,nem tudhassa.A másik meg, hogy visszajön úgy, mintha semmi sem történt volna.Ő nem látta azt amit én.Nem látta Katie-t összetörni, majd lassan darabjait összeszedve újra kiteljesedni.
Hatalmas zajt hallottam hirtelen, amit más esetben elengedtem volna a fülem mellet, de erre felfigyeltem.Rossz előérzetem volt és késöbb kiderült, hogy nem is hiába.Szóval odanéztem és egy nagy kamiont láttam, meg egy Taxit ami körül sok ember volt.Katie sehol sem volt.Rémülten lépkettem a taxi felé félretoltalva az embereket és megláttam ő-t, ahogy a feje és a nyaka kilóg a betörött ablakból.A fejét vér borította.Gyorsan lehajoltam hozzá, betettem a fejét az autóba, kinyitottam az ajtót és kivettem.Karjaimba vettem és a könycseppektől homályosan látva néztem őt.
-Hívjon már valaki mentőt-ordítottam mire pár ember elővette a telefonját és tárcsázni kezdett.Kivettem Katie haját az arcából és magamhóz öleltem és hangosan zokogni kezdtem.
-Kérlek tarts ki.-légzését már nem éreztem-nem halhatsz meg.Még nem-orditottam egyre hangosabban és öleltem magamhoz.Hihetetlen nagy fájdalom volt bennem.Megláttam elöttem James-t.-Ez mind a te hibád!Minek kellett ide gyere, miért nem hagytad őt békén.-James legugolt és könnyes szemével rámnézett,majd lehajtotta a fejét.Katie-re néztem és mintha késeket szurtak volna belém.Ez az én hibám is.Nem kellett volna nekiessek James-nek.
-Hol van már az a mentő-kérdezde James,bár választ nem kapott.Mikor messziről meghallottam a szirénát felnéztem majd vissza a karjaimban lévő lányra és puszit nyomtam hideg ajkára.
-Nem adhatod fel,Katie-súgtam halkan.Megérkeztek a mentősök és átvették megvizsgálni és a soför mégrosszbban nézetki, hisz az ő felén csapodott a kamion.Katie-t hordágyra tették és megengedték, hogy velük menjek.
-Megtudják menteni.-kérdeztem kisirt szemekkel a mentőstől úton a korház felé.
-Azt az orvosok majd megmondják.Sok vért vesztett és gyengén lélegzik.A gép segitségével próbáljuk potolni az oxigént, de az állapota válságos...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)